Mindenhol építkezésbe ütközöl? - Nem csoda, lázas munkában van az ország

Mindenhol építkezésbe ütközöl? - Nem csoda, lázas munkában van az ország

2017-08-31 10:14:13

Továbbra sem veszít lendületéből a hazai építőipar. Az év második három hónapjában közel 452 milliárd forint értékben indultak el kivitelezési munkák Magyarországon, így az első félévben megkezdett munkák értéke összesen több mint 953 milliárd forintot tett ki. A magasépítések motorjának továbbra is a lakásépítések számítanak, az első félévben megkezdett társas házi (4-nél több lakást tartalmazó) lakáskivitelezési munkák összértéke meghaladta a 180 milliárd forintot, ami az előző év azonos időszakához képest több mint 63 százalékos növekedést jelentett. A projektek befejezésére azonban még továbbra is várni kell, a következő félévévekben azonban jelentős bővülésre lehet számítani, már a következő 6 hónapban közel 150 milliárd forint értékben várhatóak társas házi átadások- derül ki a 2017. második negyedéves EBI Építésaktivitási Jelentésből. 


Az év második három hónapjában közel 452 milliárd forint értékben indultak el kivitelezési munkák Magyarországon. Ez az eredmény ugyan valamivel elmarad a tavalyi év azonos időszakától, de összességében az első félévben megkezdett munkák értéke a tavalyi egész éves összeg közel 70 százalékán állt június végén, miután összesen több mint 953 milliárd forintot tett ki az Aktivitás-Kezdés mutató értéke az év első 6 hónapjában. Ez egyben azt is jelenti, hogy az idei év első félévében elkezdett kivitelezések összértéke közelíti a 2015-ös teljes éves eredményt. 

Mindenhol építkezésbe ütközöl? - Nem csoda, lázas munkában van az ország

A magasépítés és a mélyépítés egyaránt jól teljesített az év eddigi részében, de különösen a mélyépítés esetében szembeötlő a növekedés. A magasépítések esetében a lakásépítések szerepe továbbra is meghatározó, ahol a már eddigi magas volumeneket ismét sikerült fokozni a második negyedév során.

A magasépítési szektor fő motorjának továbbra is a lakásépítések számítanak, amelyek sorra döntögetik a rekordokat, az első félévben megkezdett társasházi (4-nél több lakást tartalmazó) lakáskivitelezési munkák összértéke meghaladta a 180 milliárd forintot, ami az előző év azonos időszakához képest több mint 63 százalékos növekedést jelent. Az EBI Építésaktivitási Jelentés adatai szerint 2000 óta soha ilyen értékben nem indultak még többlakásos lakásépítési projektek egy félév alatt, mint az év első 6 hónapjában.

Az irodapiacon úgy tűnik a fejlesztők valamivel kisebb sebességre kapcsoltak, legalábbis a tavalyi év első 6 hónapjával összehasonlítva mérséklődött az újonnan elkezdett irodaház-beruházások volumene, összesen 142 projekt építése indult el a tavalyi 150-el szemben. A megkezdett kivitelezési munkák összértéke 68,7 milliárd forintot tett ki az év első félévében, melyből 30,7 milliárd forintnyi indult a második negyedében, míg 2016 első félévében 94 milliárd forint volt a megkezdett munkák összértéke. Ez azt jelenti, hogy a korábbi évekkel összehasonlítva az irodafejlesztők ugyan még továbbra is meglehetősen aktívak, a tavalyi csúcsévet azonban nem biztos, hogy sikerül majd megismételni az idén.

A magasépítések közül a szintén egyik meghatározó tényezőnek számító ipari épületek és raktárak esetében a piaci számok ugyan messze elmaradnak a a 2015 és 2016 első féléves értékektől, ez utóbbiak azonban olyan kiugró mennyiségek voltak, melyek hosszú távon nem tarthatóak fent. 2017 első 6 hónapjában valamivel kevesebb, mint 107 milliárd forint értékben kezdődtek meg kivitelezési munkálatok.

Az elmúlt két évhez képest jelentős bővülést mutat a hazai mélyépítési szektor, az idei év első hat hónapjában több mint 458 milliárd forint összegben indultak el kivitelezési munkák, míg a tavalyi év azonos időszakában csak 306 milliárd forintot tett ki az aktivitás, vagyis a megkezdett beruházások összértéke. A második negyedévben 187,5 milliárd forint értékben indultak mélyépítési kivitelezési munkák, melyből a legnagyobb részt a vasútépítési, a hídépítési, és az útépítési projektek tették ki. Ahogy előző jelentésünkben is felhívtuk a figyelmet a mélyépítésben tapasztalható növekedésben néhány nagyobb projekt elindulása jelentős szerepet játszott, mint az első negyedévben elindított Puskás Ferenc stadion építése, vagy a Kelenföld-Százhalombatta vasútvonal építése, de szintén jelentősen növelte a mélyépítéseket a Püspökladány-Ebes vasútvonal építésének elkezdése az év második negyedévében, mely 75 milliárd forintból valósulhat meg. 

GAZDASÁG
Megérkezett a kormány legszebb ajándéka a családoknak: jöhet az 58 + 30 millió!
Megérkezett a kormány legszebb ajándéka a családoknak: jöhet az 58 + 30 millió!
Palkó István 2023. november 02. 06:05​Verhetetlen lesz jövőre a falusi CSOK, az új CSOK Plusz és a babaváró hitel kombinációja. Egy három gyermeket vállaló, kistelepülésen családot alapító fiatal házaspár akár 58 millió forint vissza nem térítendő támogatást és 30 millió forint visszatörlesztendő kedvezményes hitelt vehet igénybe – számolta ki a Portfolio. A két gyermeket vállalóknál ugyanez 24 + 28, az egy gyermeket vállalóknál 6 + 26 millió forint lehet. Bemutatjuk, hogy jönnek ki ezek a számok, és miként optimalizálhatók a nagy összegű támogatások a családalapítás előtt álló fiatal házaspárok számára.
kiadó lakás
A lakásárak után a lakbérek emelkedése is megállt
Megtorpant a lakbérek több mint másfél éve tartó emelkedése szeptemberben: országosan és Budapesten egyaránt stagnáltak az előző hónaphoz képest. A fővárosban közel negyedével voltak magasabbak a kínálati díjak az előző év azonos időszakinál, ezen belül a pesti belső kerületekben történt a legnagyobb mértékű, 27 százalékos emelkedés. Az országos lakbérindex 18, a budapesti 15 százalékkal haladta meg a járvány előtti, 2020. januári csúcsot, reálértéken azonban 7,9, illetve 11 százalékkal elmaradtPortfolio 2022. október 25. 09:19
új lakás építés
Lakásáfa: mindenki megnyugodhat, jön az újabb haladék
Egy új javaslat értelmében a 2024 végéig meghosszabbított kedvezményes lakásáfa akár 2028. december 31-ig is alkalmazható lesz, ha az építést 2024 végéig bejelentik, vagy eddig megszerzik az engedélyt - jelentette be Varga Mihály, pénzügyminiszter Facebook oldalán. Fontos kérdés tisztázódik ezáltal, mivel az építés bejelentésének (vagy az engedély megszerzésének) határidejének kitolása után nem volt egyértelmű, hogy a 2026-os építés befejezési határidő is módosul-e. A javaslatot ősszel tárgyalja.Portfolio2022. augusztus 30. 09:51
lakás piac
Enyhe erősödés a hazai lakáspiacon: ennyi lakás cserélt gazdát a nyár utolsó hónapjában
A Duna House közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2022 augusztusában, országosan 9748 lakóingatlan cserélt tulajdonost. Ez erősebb ugyan az egy hónappal korábbi mélyponthoz képest, de az előző év azonos időszakánál még mindig 14 százalékkal gyengébb.Portfolio2022. szeptember 01. 15:24
^