Ilyen sikerre nem nagyon volt eddig példa Magyarországon!

Ilyen sikerre nem nagyon volt eddig példa Magyarországon!

2018-05-24 12:40:14

Hihetetlen, ami a Váci úton zajlott le az elmúlt nagyjából negyed században, az egykori gyártelep igazi irodanegyeddé változott, és mára az irodában dolgozók jelentős része jár ide dolgozni. A terület korábbi munkáskörnyék imidzse is megváltozott, ma már a lakásvásárlók körében is az egyik legnépszerűbb helyszínnek számít. A változáshoz több tényező együttállása kellett, a gyáripari környék jelleg magával hozta, hogy bőven volt tér barnamezős beruházások megvalósítására, ráadásul az önkormányzat is a fejlődést kívánta elősegíteni a szabályozási tervekkel.


 Az első irodaházépítési hullám a rendszerváltást követően kezdődött, majd a válság ugyan némileg parkolópályára tette a terveket, hogy aztán új erővel vessék bele magukat a fejlesztésekbe a beruházók. A válság utáni időszak aztán a Váci út eddigi legsikeresebb korszaka lett. A fejlesztések pedig most is dübörögnek, amit mi sem bizonyít jobban, mint például a Dózsa György út és az Árpád híd között egy négyzetméterre jutó óriásdaruk aránya, ahogy azt az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal a Váci úti irodafolyosót bemutató kiadványa összegzi.

A Váci út környéke hatalmas átváltozáson ment keresztül, és ipari övezetből változott át menő irodanegyeddé. Az átalakulás a II. világháború után megindult, de a Váci út gyári jellege megmaradt. Közben azonban a népesség jelentős növekedésnek indult, és a közlekedési infrastruktúra is jelentősen megváltozott. A 60-as évektől kezdődően lakótelepek épültek, míg az utat teljesen átépítették a metró beruházás kapcsán. Ez utóbbi beruházásnak köszönhetően a Váci út a főváros infrastruktúrával legjobban ellátott zónái közé tartozott a rendszerváltásra. Szintén a fejlődést segítette, hogy az Angyalföldi Önkormányzat, úgy módosította a rendezési terveket, hogy azzal támogassák az új irodaházak épülését.

Ezekre volt is igény, hiszen a hazánkban megjelenő új gazdasági szereplők számára minőségi irodaterületekre volt szükség. Az egyik első ingatlanfejlesztés, a Váci út 110. szám alatt valósult meg, ahol a ma V110 nevet viselő irodaházat húzták fel. 1990 és 1994 között öt irodaház készült el a Váci úton, 1994 és 2000 között pedig 15 házat adtak át. 1994-ben fejezték be a Duna Office Centert (ma CityZen Irodaházat), mely az ÖMV, a Porsche Bank és a Pannon GSM irodája lett, szintén ebben az évben készült el - csak a legnagyobb épületeket említve - a Dévai Center, 1996-os a Balance Building, 1998-ban adták át a River Estates Irodaházat, 1999-ben pedig a Generali székházát. 

A Váci úton azonban nem csak az irodaházak szaporodtak, a negyed nívóját növelték az egyéb beruházások is, mint a kiskereskedelmi funkció bővülése, és a lakásépítések. 1996-ban adták át a Duna Plaza-t, ami 84 ezer négyzetméteres területével négyszer nagyobb volt, mint az akkori legfontosabb bevásárlóközpontnak számító Budai Skála. A sor pedig tovább folytatódott, 1999-ben készült el a Nyugati Pályaudvar mellett a Westend City Center, amely máig Budapest egyik leglátogatottabb bevásárlóközpontja. Ezek mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy a Váci út még népszerűbb fejlesztési célponttá és így igazi irodanegyeddé válhatott.

Az ezredfordulón felpörögtek az építkezések

A terület igazán markáns átalakulása az ezredforduló utánra tehető, amikor az út számos épülettel és toronnyal bővült, és vezető vállalatok központjai költöztek ide. Az ekkor felhúzott legnagyobb területű épület a Center Point volt, amely az egykori Magyar Acélöntő és Csőgyár helyén épült két ütemben. A 41 ezer négyzetméteres házat 2006-ban fejezte be a GTC Hungary. Szintén ebben az időszakban épült a két legmagasabb irodatorony Budapesten, az Europe és a Duna Tower az Árpád híd pesti hídfőjénél. Az ezredforduló környékén döntött a Váci út környékére költözésről az OTP is, a cég a Babér utcában építette fel üvegpalotáját. A 2000-es évek elejének egyik legkülönlegesebb homlokzatú épülete a Gateway Office Park volt, amelyben egyúttal Budapest legnagyobb egybefüggő irodaszintje található, 5100 négyzetméterrel. A 2009-ben átadott Átrium Park különlegességét pedig a nyitott udvara jelentette. Az épület fő építészeti attrakciója a hatalmas, kifeszített üvegfal, amely felfogja a Váci úti forgalom zaját.

A válság megviselte a Váci utat is, de aztán jött a feléledés

A 2008-ban kirobban gazdasági válság a budapesti irodapiacot és így a Váci utat is megviselte. A már elindult fejlesztéseket ugyan még igyekeztek befejezni a beruházók, de utána szinte alig indult új projekt. A viharfelhők elmúltával azonban a fejlesztők is visszatértek a piacra, bár továbbra is az óvatosság stratégiáját követték, így olyan helyszínt igyekeztek választani, ami a legkevesebb kockázatot hordozza. Sokak választása esett ezért a Váci útra, így a válság utáni időszak a sugárút legújabb sikerkorszaka lett. A fejlesztések pedig azóta is dübörögnek. A sort a Váci Greens első épülete nyitotta 2013-ban, melyet azóta több ütem is követett. A régi Volga szálló helyén mára a Futureal Vision Towere magasodik, de szintén a válság után épült fel például a Green House, a V17 és a Váci Corner is.

A sornak pedig nincs vége, a sugárút mentén hatalmas daruk hirdetik, hogy a fejlesztések továbbra is pörögnek a Váci úton, épül a GTC White House, a Promenade Gardens és a Advance Tower is. De kezdetét vette az Árpád hídnál az Agora Budapest építése is, és a Váci út külső szakaszán az MNB is bejelentette hatalmas fejlesztésének elindulását.

De nem csak az új épületek jutnak szerephez, hanem a régiek közül is több megújulására került sor az elmúlt években, és a sor ez esetben is vélhetően folytatódni fog. A felújításokra ugyanis nagyon is szükség van, hiszen mint írtuk az irodaházak jelentős része még a válság előtt épült, vagyis a többség bőven elmúlt 10 éves, de az első épületek már a 20-25 évesek. Az elavult szerkezetekre pedig ráfér a felújítás, illetve azóta az irodaházakkal szemben támasztott követelmények is megváltoztak. Hasonló megfontolások mentén újult meg a Duna Tower, de CityZen is felújításra került már, de ebbe a csoportba tartozik a Skylight City, a Balance Building és a Balance Loft irodaház is.

A Váci út jövője tehát elég pozitívnak tűnik, a negyed átalakulása tovább folytatódik, és az új fejlesztéseknek köszönhetően presztízse tovább nőhet.






GAZDASÁG
Megérkezett a kormány legszebb ajándéka a családoknak: jöhet az 58 + 30 millió!
Megérkezett a kormány legszebb ajándéka a családoknak: jöhet az 58 + 30 millió!
Palkó István 2023. november 02. 06:05​Verhetetlen lesz jövőre a falusi CSOK, az új CSOK Plusz és a babaváró hitel kombinációja. Egy három gyermeket vállaló, kistelepülésen családot alapító fiatal házaspár akár 58 millió forint vissza nem térítendő támogatást és 30 millió forint visszatörlesztendő kedvezményes hitelt vehet igénybe – számolta ki a Portfolio. A két gyermeket vállalóknál ugyanez 24 + 28, az egy gyermeket vállalóknál 6 + 26 millió forint lehet. Bemutatjuk, hogy jönnek ki ezek a számok, és miként optimalizálhatók a nagy összegű támogatások a családalapítás előtt álló fiatal házaspárok számára.
kiadó lakás
A lakásárak után a lakbérek emelkedése is megállt
Megtorpant a lakbérek több mint másfél éve tartó emelkedése szeptemberben: országosan és Budapesten egyaránt stagnáltak az előző hónaphoz képest. A fővárosban közel negyedével voltak magasabbak a kínálati díjak az előző év azonos időszakinál, ezen belül a pesti belső kerületekben történt a legnagyobb mértékű, 27 százalékos emelkedés. Az országos lakbérindex 18, a budapesti 15 százalékkal haladta meg a járvány előtti, 2020. januári csúcsot, reálértéken azonban 7,9, illetve 11 százalékkal elmaradtPortfolio 2022. október 25. 09:19
új lakás építés
Lakásáfa: mindenki megnyugodhat, jön az újabb haladék
Egy új javaslat értelmében a 2024 végéig meghosszabbított kedvezményes lakásáfa akár 2028. december 31-ig is alkalmazható lesz, ha az építést 2024 végéig bejelentik, vagy eddig megszerzik az engedélyt - jelentette be Varga Mihály, pénzügyminiszter Facebook oldalán. Fontos kérdés tisztázódik ezáltal, mivel az építés bejelentésének (vagy az engedély megszerzésének) határidejének kitolása után nem volt egyértelmű, hogy a 2026-os építés befejezési határidő is módosul-e. A javaslatot ősszel tárgyalja.Portfolio2022. augusztus 30. 09:51
lakás piac
Enyhe erősödés a hazai lakáspiacon: ennyi lakás cserélt gazdát a nyár utolsó hónapjában
A Duna House közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2022 augusztusában, országosan 9748 lakóingatlan cserélt tulajdonost. Ez erősebb ugyan az egy hónappal korábbi mélyponthoz képest, de az előző év azonos időszakánál még mindig 14 százalékkal gyengébb.Portfolio2022. szeptember 01. 15:24
^